A TeleHold rejtélyes sugárzása
Talán mindannyian átéltük már azt a kínos éjszakát, amikor lefekvés után azt tapasztaltuk, hogy nem vagyunk képesek elaludni. Pedig talán fáradtak is voltunk, nagyon kívántuk a pihenést, de csak forgolódtunk az ágyunkban álmatlanul. Talán besütött ránk a telihold és sajnos bőven volt időnk rájönni, hogy bizonyára az nem hagy aludni. Lehetett az a telihold akár a ház másik oldalán is, és bár nem láttuk, de a zavaró hatás mégis tőle jött.
Mindez csak babona –mondják a szakembererek-de mindjárt látni fogjuk, hogy nincsen igazuk. A modern csillagászat egyik mutatós felfedezése az eltorzult alakú csillagok bemutatása. Ez a jelenség már biztosan nem babona, hiszen kiváló teleszkópos fényképek állnak a rendelkezésükre. A távoli csillag, vagy galaxis, vagy kvazár valójában már nem lenne látható, hiszen közte és a teleszkópunk között egy láthatatlan sötét tömeg helyezkedik el. A megkerülő fénysugarak eljutnak hozzánk, miközben az egyesen vonalúak elakadnak a sötét tömegben. Ezt a jelenséget a csillagászok gravitációs lencsehatásnak nevezik. Persze, így nem alakul ki szabályos csillagfotó, hanem szabálytalan képeket látunk. Láthatunk például két csillagot, amely valójában egy csillag megduplázva.
A Föld tömege a fent említett gravitációs lencsénél sokkal-sokkal kisebb ezért a fénysugarakra nem képes hatni észlelhető mértékben. A Nap sugarai tehát tökéletesen egyenes vonalba mennek el mellette. Igen ám, de a Napból nemcsak fénysugarak, hanem szubatomi részecskék, protonok és elektronok is szerte repülnek. Ezt a csillagászok napszélnek nevezik, és a részecskék tipikus sebessége 400km/mp. Ezek pályájának elhajlítására már gyengébb gravitáció is elegendő lehet, hiszen ezek sebessége ezerszerte kisebb a fény sebességénél. Elhaladáskor tehát a gravitációs erőnek módja van hosszabb ideig kifejteni a hatását, és elgörbíteni a részecskék pályáját.
Telihold esetén a Nap-Föld–Hold égitestek egy egyenesbe állnak. A középen elhelyezkedő Földnek tehát lehetősége van gravitációsan elgörbíteni a Napból érkező részecske-sugarakat, és ezáltal a Hold ezek fókuszába kerül. A Hold felszínén vékony rétegben elhelyezkedő por, valamint a vulkanikus kőzetek atomjai erős gerjesztést kapnak a becsapódó szubatomi részecskéktől. A kozmikus erejű ütközések jó valószínűséggel ultraibolya, gamma, sőt THz frekvenkiájú sugarakkal szórják tele Földünk éjszakai oldalát. Ezek a nagyfrekvenciás sugarak áthatolnak az ablaküvegen valamint a testünkön. Bizonyára gerjesztik az egyébként elalvásra és megnyugvásra váró idegeinket. Az a helyzet, hogy ettől a nagyfrekvenciás sugárzástól nem tudunk aludni.
A holdfelszínbe becsapódó protonok esetleg nemcsak nagyfrekvenciás sugárzásokat váltanak ki, hanem részecske sugarakat is. Elsőnek talán a neutronokra és a neutrínókra szoktunk gondolni. A becsapódó protonok energetikailag igen közel vannak a neutronokhoz, ezért akár neutron sugarak is indulhatnak a Föld felé. Ezek spontán bomlási ideje 15 perc, de jelentős részük elérhetik a Földet, mert a Hold - Föld távolság mindössze 380.000 km. Azonban a tapasztalatok szerint a neutronok nem annyira az idegrendszerre hatnak, hanem a fehérje sejteket rombolják és pusztítják. A neutrínó sugárzás – ha van - azért nem játszik szerepet, mert akadály nélkül áthatol az emberi testen. Ha meggondoljuk egész éjjel sűrű neutrínó sugárzás éri az ágyunkat alulról, mert a Napból származó neutrínók szinte akadály nélkül áthatolnak a Föld anyagán. Ezek a szubatomi részecskék tehát éjszaka is milliárd számra suhannak át a testünkön.
Támadhat olyan gondoltunk is, hogy a kozmikus háttér sugarait a Hold gravitációja fókuszálja rá a Föld felszínére. Ez azonban több ok miatt is valószínűtlen. Az nyilvánvaló, hogy a Kozmosz háttér-sugárzása folytonosan záporozik ránk a tér minden irányából. Ezek a kozmikus részecskék nagy energiájúak és szinte fénysebességgel érkeznek – akár van Telehold, akár nincs. A viszonylag kis tömegű Hold nem képes ezek pályáját módosítani, azaz fókuszálni őket.
Meglehet, hogy a Föld által fókuszált részecske sugarak nem találják telibe a Holdat. Ennek az az oka, hogy a Hold pályasíkja 5o-kal hajlik el a Föld pályasíkjától. Ez 33.000 km legnagyobb eltérést jelent a pályasíktól. Ez jó nagy kitérést jelent, hiszen a Hold átmérője mindössze 3.500 km, azaz tízszer kisebb, mint maga a kilengés. Ebből azt láthatjuk, hogy a Föld időnként talán telibe fókuszálja a holdat, ámde többnyire nem.
Amennyiben alvási – nemalvási problémánkkal próbáljuk tesztelni a Hold zavaró hatását, akkor nagy össze-visszaságot tapasztalunk. Egyik alkalommal azt érezzük, hogy nem tudunk aludni és rájövünk hogy telehold van. Egyik alkalommal Teleholdkor jól alszunk sőt, ha éjjel felkelünk gyorsan visszaalszunk. Egy másik alakalommal, amikor megint telehold van, csak forgolódunk az ágyunkban ettől nem vagyunk képesek elaludni és másnap reggel összetörten ébredünk. Na, ez volt az igazi Telehold! Mindebből világosan látszik, hogy van eset amikor nagyon is reagálunk a holdtöltére, de sok esetben van úgy, amikor nem.
Aki még nem olvasta el a fenti magyarázatot, az bizonyára nem tud eligazodni a telehold-jelenségben, akár hisz benne egyébként, akár nem. Szükség lenne tehát külső segítségre pl. egy internetről ingyenesen letölthető Holdsugárzás programra. Vajon mikor van úgy, hogy a holdtölte erősen zavarja az alvást, és mikor van úgy, hogy egyáltalán nem?
A csillagászok a holdtölte problémát igen nehézkesen kezelik. Az átvonuló csomópontok vándorlását írják le az égbolton a csillagképek viszonylatában, ami egy ködös és pontatlan eligazítás. Ember legyen a talpán (vagy matematikus-csillagász), aki a csomópontok vándorlásából sugárzás intenzitási értékeket képes kiszámítani. Azonban nem nehéz feladat olyan programot írni, amely legalább közelítőleg megadja a holdtölte sugárzási intenzitását a naptári napok fügvényében.
Az a véleményem, hogy a számítógépes programozók tulajdonképpen tartoznak a társadalomnak ezzel a meglehetősen egyszerű, és a mindennapi életet segítő programmal. Bár úgy tudjuk, hogy a programozók iszonyúan ismerik a számítógép programozási technikáját, de ez esetben kiegészítő csillagászati ismeretekre is szükségük lenne. A Hold egy ellipszis pályát ír le a Föld körül, ami csak ritkán van benne a Föld pályasíkjában. Az a pillanat, amikor a két pályasík találkozik, azt a csillagászok csomópontnak nevezik. No de ki érti azt, hogy mi az a csomópont, és mikor metszi az ekliptikát.
Hadd mondok a segítőkész, emberbarát programozóknak néhány biztató példát. Van a csillagászoknak jó néhány számítógépes programjuk, ami mp-re és méterre megmondja a napfogyatkozás átvonulási helyét és idejét a földfelszíni térképen. Ugyancsak bőven léteznek holdfogyatkozást előre vetítő programok, bár ezeknél talán kisebb pontosság is elegendő. Anno nekem is volt egy csillagászati programom (ZX Spectrum, 48kB, azaz 48 kilobyte memóriás ,gépem 1985), amely bel a 9 bolygó. A gombot megnyomva elindultak a bolygók, és a képernyőn látható volt a bolygók folytonos mozgása a következő leállításig. Akár 2300-ig.
Egy sugárzás-intenzitási programot megírni a modern PC gépeken nem is olyan nagy dolog. Ámbár a számítógép fejlesztők részéről nélkülözhetetlen némi csillagászati alapismeret. A legnehezebb feladat lesz megjósolni a földre érkező sugárzás intenzitását a Hold kilengésének fügvényében. Nem gondolom, hogy a csillagászok kihelyeztek volna a Netre ide vonatkozó egyszerű függvényeket.
Amennyiben akad Valaki, aki eme holdsugárzás intenzitási programot megírja, akkor lesz mihez igazodnunk. Ennek hiányában írhatunk egy naplót, amibe bejegyezzük, hogy melyik holdfogyatkozás esetén voltunk képtelenek elaludni és melyikben nem. Egyébként nyomtatnak viszonylag tisztességes naptárakat is, melyek előre jelzik a holdtölték és holdfogyatkozások időpontját. Egy ilyen naptár minden bizonnyal segít a megfigyelések megszervezésében és naplózásában. Ezeket a megfigyeléseket talán már tudománynak is tekinthetjük. Kiváltképpen ha a jelenlegi nulla „tudományos” szintre vonatkoztatjuk, hiszen a modern tudomány nem hisz a holdsugárzásban.
Kelt: 2020 nov 26
Tassi Tamás
gépészmérnök
hobby – fizikus