Óraparadoxon

Tanulni arany

Tudás alapú társadalomban élünk! – hangoztatják az illetékesek. Vagy ha még nem – teszem hozzá – akkor is tudomásul kell vennünk, hogy abban kellene élnünk.

       A nagyvilágban a tudás a legfőbb értéktermelő, de még el-eljön hozzánk látogatóba ikertestvére, a csúcstechnológia is. A jelenlegi trendek szerint a tudás növelése, annak egyre nagyobb társadalmi megbecsülése az egyetlen kiút számunkra. 

  A tudás elsajátítása az egész világon gyerekkorban, a legfogékonyabb időszakban történik.   Eredménye sajnos gyengécske, kevéske. Ez is csak jó esetben. Rosszabb esetben a gyerek megutálja az iskolát, a tanulási folyamatot, a tantárgyakat, sőt, tudat alatt a magasan képzett társadalmi rétegeket is. Tévedés ne essék, nem a gyerek tehet róla, hanem mi, felnőttek. Illetve maga a társadalom. A továbbiakban ennek hatásmechanizmusát próbálom megmutatni. 

    A tanulási folyamat leginkább meghatározó szakasza az első 6 év. A csecsemő viharos gyorsasággal érti meg a számára vadidegen környezetet (tárgyak) vagy akár az öntörvényű elvont jelrendszereket (emberi beszéd.) Három éves korában már kíváncsi az összefüggésekre. Csodásan naiv kérdések áradnak belőle, melyek természetesen még alapvető téveszméken nyugszanak. Éppen ezért nehéz rájuk válaszolni. Gyakori a szülői mellébeszélés, vagy a lekezelő hallgatás. A szülő mentségére szóljon, hogy az ő egykori iskolájában sem volt gyereknevelési tantárgy. Sajnos nagyszülő, szülő, rokonok és barátok tantárgy sem. Mindazonáltal a családi környezet adja meg a legfőbb motivációt. Szeret-e majd a gyerek tanulni, tehát jó tanuló lesz, avagy vonszoltatja magát. 

      Amikor a gyermek 6 éves, akkor újra eltölti a tudásvágy. Csodálja és irigyli a nagyokat, az iskolásokat. Alig várja, hogy ő is közéjük tartozzon, iskolába járhasson, és ott rengeteg okosságot tanuljon. Iskola-érett a gyerek – így mondják. Megemlítem, hogy jómagam 7 évesen kezdtem és végig könnyeden vettem a 18 éven át tartó akadály-sorozatot. Én úgy mondom, hogy évnyertes voltam.  

    A gyermek vágya beteljesül, de hamarosan ott a súlyos csalódás. Nem kap választ kíváncsi kérdéseire, de még esélye sincs föltenni azokat. Helyette érdektelen feladatok halmaza kúszik felé napról napra. Csalódás és stressz                           – az un. modern pedagógia első ballépései! 

     Az oktatási koncepció további hibája még a monotónia és a túlterhelés. Teljeskörűen megvalósítja Chaplin Modern idők című filmjét. Megállíthatatlanul halad a szerelőszalag, az egyes munkafázisokra kiszabott idő szent és sérthetetlen. A végén legördül a szabványos végtermék, esetünkben maga a kisdiák – tele aggatva tudás-csimbókokkal. Ezek nagy része már menet közben lehullik, a maradék pedig a végén. A végzős diák megkönnyebbül, és lerázza magáról, mint kutya a vizet. Csak halvány foltok, a tanulás fakó nyomai maradnak meg a bundácskáján.

    Mennyire volt eredményes ez a 8 év? El kellene végezni egy felmérést, hasonlót ahhoz, ahogyan a politikai pártok népszerűségét mérik havi rendszerességgel. A kérdezőbiztos kiállna a település főterére és megkérdezne 100 embert: „Ha most vasárnap lennének a választások, akkor melyik pártra szavazna: A, B, C vagy D?”  Kérdezzen helyette hasznosat: „Ha most kellene megoldania 5 fizika-példát, melyik kérdés-csoportot választaná: A, B, C vagy D-t?” Pótkérdés: „Ha elfogadjuk az úgy-ahogy megoldásokat is, akkor sikeresen átlépné-e ebben a tesztben a magyar lakosság az 5%-os küszöböt?”

      A legtöbb ember elégedett a ténnyel, hogy megvan a bizonyítványa – ámbár érzi, hogy valójában nincs mögötte tudás. A társadalom jelentős összegeket áldoz tanításra, de ennek java része kárba vész. Ez még hagyján! Az igazán nagy veszteség az, hogy sok marsallbot marad bent örökre a tarsolyban. 

    Ki a hibás? Természetesen mi felnőttek, a társadalom. A gyermekben elképesztő képességek szunnyadnak, csak felszínre kellene csalogatni azokat. A csalogatás tudományát nevezhetnénk pedagógiának, a gyerektanítás tudományának. Ezzel szemben a mai „pedagógia”, az un. porosz módszer  – a porosz katonák fegyelmező és kiképző módszere – az ismeretek letuszkolása a gyerekek torkán.  Nehéz rést találni e falanszteren, de azért mégis csak van néhány pozitív példa, afféle reménysugár.  Ezeknél vagy a szülő, vagy a gyerek rendelkezik további többlettel, és ezáltal képes magasabbra emelkedni a mélyföldi átlagnál. Nézzünk meg két üdítő kivételt! 

 Puskás Ferenc

A kis Feri szerelmese volt a grundfocinak.  Már 10 éves korában csodásan triblizett, ömlöttek rá a sikerélmények. Ámde szíven ütötte egy kihallgatott beszélgetés:  "Sajnos nem lesz belőle nagy játékos! Ahhoz lassú és lusta!"  Ennek utána ő vágtatott minden elrúgott labda után és versenyt futott a Kispesti 42-es villamossal. Gyors lett és robbanékony. Az igazi meccseken már 3 métert vert rá 10 méteren a leggyorsabb hátvédre is. Szellemileg is villámgyors volt és roppant kreatív. A bal lába szuper ügyes volt, és ezt fejlesztette is. Edzés után közel éjfélig is kint maradtak a pályán tizenegyest rúgni. A kezdeti csúcs náluk 10-ból 8 volt. Puskás Öcsi ezt később 10-ből 10-re fejlesztette. A XX. század legjobb labdarúgója volt Ő – bár e címet a nemzetközi ítészek elcsaklizták tőle.  De a Puskás név még ma is az 1. számú Hungarikum!   

 Polgárpapa lányai

 Vegyünk most egy szellemi sportot a Polgár-lányok kapcsán. Pici korukban kaptak rá a sakkra, erre a szórakoztató elvont játékra, egyben csúcsra járatott szellemi versenysportra. Annyira megszerették, hogy az elméleti ismereteket is örömmel, ezért jó hatásfokkal tanulták. Hamarosan jöttek a sikerek, melyek pozitív visszacsatolást adva felerősítették az eredményességet. Elérték a maximumot: mester, nemzetközi nagymester, magyar férfi bajnok, világranglista első helyezett stb.

     De ne csak a sikert tekintsük, hanem vegyük észre a kifejlődött, eszementen magas szintre jutott feladat-megoldó készséget is! Továbbá az „extrém” képességeket, mely valószínűleg ott rejtőzik a legtöbb gyerekben – és a mai oktatási rendszerünkben ott is marad. 

    A szenzációs sikertörténetnek aránytalanul kicsi a hazai visszhangja. Ez is mutatja, hogy a sikernek itthon igen sok őszinte irigye és kerékkötője van. Az ismert motiváló tényezők:  a szabadjára engedett antipátia, a kivagyiság, a profi felelős vezető „jogos” fellépése a kontárok ellen, a sportszerűtlen eszközök megengedése a sport területén is stb. Akár a haza kárára is, megpróbálva visszavonatni a már elért nemzetközi díjat.

    A média is megtette a tőle  telhetőt. Hosszasan sajnálkozott, hogy a sok sakkozás megfosztotta a lányokat a gyerekkoruktól. Nem, hiszen örömmel csinálták, és a bennük lobogó játékos kedvet itt jól kiélhették. Sőt! Csuda országokkal és szuper emberekkel találkoztak! Egy átlagos magyar gyereknek soha nem adatik meg ennyi élmény. 

Versenysport

    Szöges ellentétben van a fentiekkel a versenysportra való nevelés általános, mondhatni elburjánzott divatja. Hajnali felkelés, napi kétszeri úszó edzés – ez nem gyermekkor, hanem korán jött robotolás. A  fizikai sportokban még kiváló adottságok  mellett is roppant nagy energiát kell befektetni akár a minimum eléréséhez is. Az ilyen szülő gyermeke útján és erős média támogatással hajszolja a saját életében elmaradt sikert.

      Mi volt tehát a Polgár-leánykák sikeres szellemi fejlődésének titka? Nem a különleges gének, és nem a kiemelkedő iskola. A Polgár-papa korábban második vonalbeli sakkozó volt, eszébe nem jutott a lányait sakkra trenírozni. A véletlen és a lányok érdeklődése indította be a folyamatot. Ő a maga részéről bármit szívesen tanítgatott volna otthon, persze csak amúgy mellékesen, hobbyként. Jó pedagógus volt és jó mentor. A mentor dolga lenne figyelni a tanuló minden rezdülését, és kellő időben, okos impulzusokkal segíteni, jó irányba terelni az éretlen és ezért bizonytalankodó gyermeket.  A hatékonysághoz teljes és kölcsönös bizalom is szükséges. "Ha így haladsz, megbuksz kémiából!" Az efféle mondatok sajnos nem hatékonyak, pedig mostanság csak ennyire van idő és energia. A mai pedagógus nem képes ellátni a mentor szerepét. 

Tehetség-gondozás

 Polgár László felkínálta rutinját és az élet által sokszorosan visszaigazolt pedagógusi tehetségét a hazának. Kis csoport tehetséges gyereket kívánt oktatni, magasabb szintű eredményeket ígérve. Azt gondolnánk, hogy kapva-kaptak ajánlatán. Ellenkezőleg!   Nem tűrjük az elitképzést, az egyenlőtlen feltételek kialakítását! – ezt harsogták társadalmunk hangadói. Nyilván nem Polgár László az egyedüli kiemelkedő pedagógus hazánkban. Akár több ezren is lehetnek, akik képesek lennének előhívni a gyermek csodás képességeit. E lehetőség felismerése viszont messze meghaladja a mai  pedagógusi vezetőréteg porosz módszerrel trenírozott intellektuális szintjét. Amíg nem kényszerítik, addig csak tessék-lássék tehetséggondozást fog művelni. 

     Mostanában a kistelepülések nem képesek fönntartani az iskolákat. Ennek leginkább a gyerekek isszák meg a levét. Minden nap kétszer, hajnalban és délután utazniuk kell a szomszédos városba majd vissza. Ámde nem kellene minden tantárgyat más-más szakra specializált pedagógusnak tanítani. Előttem nem kétséges, hogy a teljes általános iskolai tananyagot egyetlen helyben lakó tanár is képes lenne jó minőségben leadni. Pontosan úgy, ahogyan ezt régen a falusi tanító tette. Csakhogy most magasabb szinten. A középiskolai tananyagot pedig taníthatná egy tanár-házaspár. Ily módon lenne a falunak értelmisége is. 

 Elitképzés!

 Az elitképzés az élet minden más területén virágzik. Szerencsére, mert mi is lenne egy nemzetből elit nélkül, ha azt csupán középszerű emberek alkotnák. Elitképzés folyik a sportiskolákban, zeneiskolákban, a főiskolákon és leginkább a tudományegyetemeken. De reménybeli elitképzés a balett, zongora, ének, tenisz stb. különóra is. Ezek az intézmények erősen megválogatják, kit vesznek fel. Jól is néznénk ki, ha köteleznék a sportiskolát, hogy vegye fel a kövérkés, lustácska gyereket is, aki alig tudja lefutni a 60 méteres felvételi távot. Kárba veszne a társadalom anyagi ráfordítása, és feltétlenül visszahúzó erő lenne a többiek irányába. "Támogatni kell, hiszen hátrányos helyzetű!...  Kirekesztés!... Az én gyerekemnek ugyanolyan joga van!..." Ezek a beszólások  mélységesen tévesek és kártékonyak.

      Elitképző legyen-e a 8 osztályos iskola? Igen, legyen célkitűzésünk az elit! Sőt, mozduljon az egész ország az elit irányába! A hivatalos álláspont szerint ezt a nívót már el is érte – ami azonban egy ártalmas nézet, afféle hurrá-optimizmus, pihenés a nem létező babérokon. 

      Az igen fontos kérdés, hogy milyen magas szintre jut el a gyermek a kötelező oktatási folyamat végén. Ez elsődlegesen az indulástól függ. A családi környezeten, de valamennyire a tágabb környezet hatásán múlik. Ezt a környezetet is az iskola teremtette meg egy generációval korábban. Sikerült, ahogy sikerült. 

    Mit tehet ma a kötelező iskolarendszer a helyzet javítása érdekében?  Tudomásul veszi a jelenlegi adottságokat:  Alacsony indulószint és fals irányokba mutató környezeti orientáció.  A jobbítás lehetősége mégis adva van, ámbár sokféle és erőteljes lépést igényel. Az alábbiakban megemlítek néhányat. 

 Elemi Iskola

Régen az elemi iskola 4 osztályt jelentett.  Manapság ez legyen 8 osztály, de egyszerű, közérthető tananyaggal. Ez idő alatt tanuljanak meg a gyerekek írni, olvasni, 100-ig számolni, osztani, szorozni. Tanulják meg az irodalmi beszédet, hagyják el a hazulról hozott óhatatlanul hibás kiejtési stílust. Továbbá ismertessék meg velük az olvasás, sőt a tanulás örömét. 

      A „könnyített” 5-8 osztályban a hétköznapi élet problémáira kell készülni.  Jól artikulált beszéd, szónoklat „Tan’ nő ké’em azé’ nem írtam meg a leckét…” vitakészség – összesítve retorika.  Mi van a banki szerződés 28. oldalán apró betűvel írva, és képes-e azt kívülálló valaha is megérteni – azaz jogi alapismeretek. Miért tűri az állam, hogy polgárait sorozatosan megvezessék – azaz politikai alapismeretek. Menjek-e orvoshoz, ha viszket a fejem búbja? esetleg övsömör – orvosi alapismeretek. Mire jó a főt krumpli leve vagy a kendermag? – természetgyógyászat.  Hogyan működik a mobiltelefon? Na, ez végre egy klasszikus tantárgy, fizika, de korszerű ismeret-anyaggal. Itt sem kell a dolgok mélyére hatolni, a felszín is érdekes. 

 Zsinórírás

 Emlékezzünk vissza, hogy anno mekkora erőfeszítésbe került a betűket leírni!  Azután meg összekötni őket!  Nem a kezünk volt ügyetlen, hanem az agy idegpályái voltak fejletlenek. Akinek szép az írása, az magasabb rendű szellemi tevékenységre képes.  A göcsörtös írásúnak pedig ne erőltessük  megértetni a kettes alapú logaritmus lényegét.  A kontrolált harmonikus kézmozgást mindvégig fejleszteni, gyakorolni és osztályozni kell. 

      Korábban a japánok dilemmáztak azon, hogy elhagyják-e az ősi, több ezer jelből álló cikornyás írást.  Megtartották és mérések mutatják, hogy a japán ember kézügyességben, koncentráló készségben,  megfigyelőkészségben, türelemben kenterbe veri az európait.  A jenkik készülnek elhagyni az írás oktatását is, mondván, hogy ott a computer. Sajnos nálunk is vannak magyartanárok, akik jó szándékból bár, de tudatlanságuk következtében elhagynák az írás oktatását. Tévútra küldenék a magyar társadalmat. 

 Kézügyesség

 A mai oktatás csak az elvont készségeket fejleszti, a mindennapi problémák szintjén mamlaszokat nevel.  Legyen tehát papírhajtogatás, ragasztás, varrás, hímzés, szögbeverés, fúrás-faragás, kertészkedés stb. Minden, fiúknak és lányoknak egyaránt!

 Nyelvek tanítása

Tanítani kell a világnyelvet, az angolt. Méghozzá az egyszerű angolt.  Lássuk be végre, hogy a heti 2-4 óra nyelvtanítás teljes kudarc! Szöveg-memorizálás, olvasás, írás, némi beszéd. Nyelvtani szabályok alig. Az egész világ ezt a szintet célozza meg, ne akarjunk túllőni a célon. A hetedik osztályban tanítsunk mindent angolul                           – de magyar nyelvű tanári magyarázó szöveggel! A tantárgyakban kicsi lesz az előrehaladás, viszont az angol nyelvben nagy.

     Tanítani kellene a szomszédos népek nyelvét is néhány órában.  Közmondások, szólások, mondókák, idézetek jeles személyektől.  És  kapjanak a diákok egy nagyobb kóstolót a latin és ógörög nyelvből. A görög betűk és írás tanítására is kell többlet időt szakítani:  aioto, ablak   – ajtó, ablak.  E téren – Széchenyi és Jókai korában – mi magyarok még pariban voltunk a művelt nyugattal.

 Négy polgári

 Anno így hívták a polgárosodásra szánt gyerekek iskoláját, az 5-8. osztályt.  Most jelentsen ez emelt szintű (valójában normál szintű) osztályokat és tananyagot.  Ez amolyan előkészítő is lehetne  a gimnáziumra, ahogyan a  gimnázium is inkább előkészítés az egyetemre. Bár ez utóbbinak lehetne nagyobb a megbecsülése a munkaerőpiacon, hisz elvben szellemi munkára trenírozott állampolgárt nevel. 

 Felére venni!  

Honnan szerezhetünk többlet-időt a felsorolt többlet tantárgyakra? Semmiképpen sem 0. és 6. órákból! Felére kell venni a hagyományos tantárgyakat. A matematikát pedig negyedére, bármennyire is logikus és jól tanítható. Bizonyára ez az oka, hogy a matematika egy betegesen elburjánzott tantárgy. Hogyan lenne lehetséges ezeket a brutális csökkentéseket végrehajtani? A megoldást éppen a matematika kapcsán szeretném megmutatni. 

 Matematika

 E tantárgy keretében tanulja meg a diák a szorzótáblát – de nagyon! Kellő gyakoroltatás után tudjon (és szeressen) fejben összeadni, kivonni, szorozni és osztani.  Mennyi 11x12? Sőt, 15x16? Ez a minimum manapság hiányzik, de csak ennek segítségével követhetők a számítások és nélküle a diák  vakrepülést végez a zsebkalkulátorban. Jól meg kell tanulnia számolni papíron ceruzával. Persze a tanuló kényelemszerető, ezért mindig számológépet szeretne használni. Megengedhető, de növelt nehézségi fokkal és tévesztés után az engedély visszavonva.  Jó tudni, hogy a matematikus is lezser, ami sok gondot okoz a diáknak. Például elhagyja az 1-es együtthatót, és állandóan elhagyja a fontos szorzójelet is. Ráadásul kizárólag életidegen számokat, jelesül kerek számokat használ: 3/7, ami valójában 0,428. Az efféle zavarokat fel kellene oldani!

     Amit viszont érdemes tanítani, az a pontonkénti függvényábrázolás. Ott minden szemléletes, jól nyomon követhető, képileg memorizálható. Ez gyakorlat a zsebkalkulátor használatára is, egyben testközelből mutatja, hogyan is néznek ki a matematikai függvények.  Csak semmi „fekete doboz”, képlet-levezetés, virtuóz számelmélet, un.  nyitott mondatok, bizonyítás stb. Esetleg 1-1 kóstolóba.  Jómagam a mérnöki praxisban is, és azon kívül is „sok” matematikát használtam.  Mindez így sem érte el a tanított anyag 1%-át. 

Tesztlapok

 Igaz, hogy megkönnyíti a tanár munkáját, ám de szétzilálja a diák amúgy is bizonytalan tudását. Gondoljunk bele, hogy minden jó válasz mellett ott terpeszkedik 3 téves is. Tudat alatt a diák mind a négyet memorizálja. Nézzünk erre két példát az ábrán!

Iskolai agresszió

Manapság nálunk is elburjánzott az agresszió. Ez az értékek és értékes személyek iránti tiszteletlenséggel kezdődött – a liberalizmus és az egyenlőség nevében. Ma már az van felül, aki hangosabban tud szitkozódni. Visszaszólni nem ajánlott, mert megverik. Ezeknek a verbális agresszoroknak a gyerekei kötelezően eljárnak az iskolába, és természetesen ugyanazokat a viselkedési formákat valósítják meg, amit a családból hoztak. Bandába tömörülni, társait megalázni, megverni, kirabolni. Oda jutottunk, hogy eltűrjük.

Osztálylétszám  

Saját tapasztalatomból is tudom, hogy a jól kezelhető jó hatás fokkal tanuló osztályok létszáma 15-25 fő. A 35 fős osztály önmagának is terhes, és a tanárnak is. E tragikus irányzattért nyilván a közgazdászok a felelősek, miközben állástalan pedagógusból sajnos bőven akad.

 A tanulás joga  

 A tanároknak valójában nincsenek eszközeik az iskola lezüllesztői ellen. Az ilyeneket azonnal ki kellene csapni az iskolából, de bizonyos körök a védelmükre kelnek, mondván: "Senkitől sem lehet megvonni a tanulás jogát!" Ezután az agresszív gyerek tovább akadályozhatja a többiek normális tanulását. Helytelen azonban összekeverni az iskolalátogatási jogot a tanulási joggal. Természetesen továbbra is tanulhat az a nebuló, akit kicsaptak az iskolából. Otthon, tankönyvekből. Azokból a kötelezően megvásárolandó, borsos árú tankönyvekből, melyeket szinte évente cserélnek, esetenként át is írnak magas szaktudású pedagógus szakcsoportok. Ha mégis segítségre szorul, akkor ott vannak a szülők. Hiszen ők is jártak iskolába, oktatásukat a társadalom már korábban kifizette. 

 Szülői felelősség

 Az iskolai agresszió visszaszorítását nehezíti, hogy nálunk a kiskorú nem büntethető. Ennek tudatában 18 éves koráig bátran követ el súlyos bűncselekményeket, a büntető jog pedig széttárja a karját. A joghézagot könnyű betömni, ha a jogi felelőséget áttestáljuk a szülőre. Ő nevelte a gyereket renitensre, neki kell érte vállalnia az anyagi és jogi felelőséget. Ha kihátrál a felelőség vállalás alól, akkor nem érdemelte meg azokat a havi járandóságokat, amit az állam utalt ki számára gyereknevelés címén. A társadalomnak tanult, együttműködő, szociálisan beilleszkedő egyedekre van szüksége, és ilyenek kinevelésére hoz súlyos anyagi áldozatot. De ne támogassa a bűnözői réteg kinevelését, szaporítását!

Vizsgáztató Bázisok

 „Tisztelt tanárnő! 5 egyest hozott haza a gyerekem egymás után.  Hát akkor hányast is fog kapni év végén?” Természetesen kettest – válaszolja a tanár. 

 Hiányos a jelenlegi iskolarendszer. Hiányzik belőle az önálló, független vizsgabiztos. Jelenleg ugyanaz a tanár osztályoz, aki oktat. Gondoljunk bele, mennyire furcsállnánk, ha egy perben a vádló, a védő és a döntőbíró  ugyanaz a jogász lenne!

   Vizsgáztató bázisokat kellene felállítani, ahol válogatott szakemberek helybe menve egységes működési szabályok mellett több napos kikérdezés után adnák ki a valós tudást tükröző bizonyítványt. Itt vizsgáznának a kicsapott diákok, a bukásra állók, az elégedetlenek, akik úgy érzik, hogy a tanár pikkel rájuk stb. Itt vizsgázhatnának a magántanulók és nagyobb mintavételi arányban a magániskolák vagy az esti iskolák tanulói. Iskolánként véletlenszerűen kiválasztva néhány további diákot egységes kép állna össze a vizsgázóról és az országos nívóról egyaránt. 

     A vizsgáztató bázisok bizonyára képesek lesznek néhány őrző-védőt is megfizetni arra az esetre, ha egy agresszív szülő bejön számon kérni, miért buktatták meg a gyerekét.

 Amíg kiskorú!

 Egyáltalán nincs megoldva a renitens, a túlkoros, de még 18 év alatti fiatalok   elhelyezése és társadalomba való visszavezetése. Az elvtelen, bár kézenfekvő megoldás mindmáig az iskolakényszer, az iskolák nívójának rejtett züllesztése.  Az iskolai rendre és az oktatási folyamatra éretlen fiatalokkal külön helyen és külön módszerekkel kellene foglalkozni. Mondhatnám Makarenkói módszerekkel. Ennek többletköltségéből az alkalmatlan szülő is vállaljon részesedést. A külön törődés hiányában a továbbiakban is az iskolát és a társadalmat fogják zülleszteni. 

Új törvények

 Végezetül – bár nagyon halkan és őszinte tiszteletemet hangoztatva – felemlítem magukat a tanárokat, mint a problémák egyik okozóját. Illetve nem őket, hanem alap nélküli optimizmusukat, szakmai fegyvertárukba vetett bizalmukat. A konferenciák és szakmai bizottságok munkáját, amikor újabb néhány százalékkal emelik a lécet.  Ennek utána a diák emelt fővel átsétálhat a léc alatt.  

      A pedagógusoknak be kellene látniuk, és főleg hangosan ki kellene mondaniuk, hogy veszélybe került az iskolai oktatás és külső segítségre van szükség. Ez újfajta társadalmi hozzáállást, és új törvényeket igényel.

       Mindezek után talán nem lepi meg az Olvasót, ha kimondom, hogy nem is a jó tankönyv az oktatás leggyengébb láncszeme. Ámbár magam is megpróbálok egy jó tankönyvet írni.  Olyat, ami tömör is, olvasmányos is, észrevétlenül belopózik a memóriába, és megmarad.  Szép célkitűzések mondhatja az Olvasó, de kétséges, hogy ilyet meg lehet-e valósítani. Én megpróbáltam, és egy minta leckét mellékelek is a következő oldalakon. (A BÁZIS)

       Szép pillanat és nagy megkönnyebbülés a diák számára, amikor eljön a ballagás ideje. Elviselte a 8 évet, a sok terhes tanulást, a negatív impulzusokat, de ezzel párhuzamosan élte a jó kedvű diákéletet, rátalált számos barátra. Ez utóbbi nagyon fontos és pozitív folyamat az iskolában teljesen ösztönösen zajlanak, senki sem követi vagy segíti azokat.

  Most egyszerre mindennek vége szakad. Bizonyára őszinte a nosztalgia és a romantikus búcsú dal:

Alsó és felső tantermek örökre Isten veletek!      

     Sajnálatosnak tartom a hazai gyakorlatot, hogy az iskola örökre elbúcsúzik a végzős diáktól. Tarthatná vele a kapcsolatot valamiféle nosztalgia – és kulturális klub formájában. Talán az öreg diákok be tudnának segíteni az új nemzedék tanításába valahol a perifériák mentén. Bizony sűrűn előfordul, hogy a végzett diák nem találja a helyét az életben. Neki is szüksége lenne a valahová tartozás és a hasznosság érzetére némi lelki támaszra, esetleg jó tanácsra. Ezeknek a dolgoknak jelenleg még a gondolati csírája sem található meg. Egy humorista, egy rádió kabaré szerzője találóan jellemezte a helyzetet. Felidézte egy iskolaigazgató tipikus ünnepi beszédét a ballagás alkalmából, emígyen:

 "... És ha bármilyen problémátok adódna az életben – azt oldjátok meg magatok! "

     Lám, mennyi csalódás, nehézség és kudarc övezi gyermeki és ifjúi lépteinket mire elhagyjuk a kötelező iskolaéveket! Ennek másképpen kellene lennie! Állítom, hogy tanulni öröm, tanulni jó! De mondhatjuk kifejezőbben is a "Hallgatni arany!" népi aforizma mintájára: 

Tanulni arany! 

Tassi Tamás

aparadox.hupont.hu

Kelt:  2014 március hó

Eredeti változat:  A TUDOMÁNY MÁGIÁI  c. könyvemben, 2009

 E cikk eredetijének nyomtatható változata A4-es jpg formában elérhető a következő helyen:

             Vissza              Tovább

Kulcsszavak: tanítás, porosz módszer, túlterheltség, Puskás Ferenc, Polgár Judit

óra I.  ora-paradoxon

Tanulni arany! A jelenlegi porosz tanítási módszer problémái, helyette kedvvel tanulni!

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat