Óraparadoxon

A sebesség hatására megnő a test tömege, valamint az atomórák ritmusa lelassul. Az 1971-es Hafele kísérlet ezt közel bebizonyította. Legfőbb tanulsága azonban, hogy a sebesség valójában abszolút, nem pedig relatív !

Einstein ellopta ?

 

                   Bolyai  és  Einstein virtuális találkozása Erdélyben

 

 

Einstein hagyatékában találták meg Bolyai János relativitáselméletét?! Minden relatív - mondotta Bolyai.

 

Nemrég történt, hogy Kanadában tudósokból álló társaság, matematikai témákról és ezzel kapcsolatban a nagy

 

tételek megoldásáról beszélt. Az egyik - különben Montreáli francia - arról, miszerint „ A relativitás atyja" több mint

 

száz esztendővel ezelőtt élt magyar. Hozzá is fűzte gall akcentusú angoljával:

   „Indeed the former great Transylvanian Johannes Bolyai"

(Valóban az egykori nagy erdélyi Johannes Bolyai.)

 

   Felszólalások, megjegyzések követték egymást, az egyik torontói matematikus bejelentése, miszerint tudomása

 

van arról, hogy Magyarországon a matematikusok - ezek között többen éppen a Műegyetemen - tudnak Bolyai

igazáról. Az időközben a Bolyai- Gausz levélváltásából nyilvánosságra hozott levelek - Eötvös Loránd feljegyzései

 

- utalnak erre. Döntően a pár esztendővel ezelőtt Amerikában, Princetownban meghalt Albert Einstein hagyatéka. 

 

Az Einstein halála után felvett pontos közjegyzői leltár, melyben a tudományos világ által hiányolt Bolyai iratok

 

számozottan vannak feltüntetve.

 

Bolyai relativitáselmélete

 

1860-ban halálát érezte közeledni Bolyai János. Sok utat járt diákládájába rendezi iratait. Pontosan, gondosan,

 

számozottan a több mint tizennégyezernyi írott oldalt kitevő munkáit. Közöttük az egykor már nyomtatásra kész -

 

Gausz irigysége folytán nyomdát nem látott – könyv alakban meg nem jelent művét: a relativitás elméletét. És amikor

 

a Marosvásárhelyt ma is álló ősi cinteremből a kollégium lélekharagjának csengése mellett kísérik a temetőbe -

 

hagyatéka, a diákládájával együtt, megőrzésre a Teleki Tékába kerül.

 

Ma már bizonyos: egyedül Bolyai János jutott el geometriai vizsgálódásai alapján ahhoz a felismeréshez, amely az

 

általános relativitás fizikai lényegét alkotja. Nevezetesen ahhoz, hogy a gravitációs erőtér és a geometriai erőtér

 

mögött belső összefüggés van. Ezzel a korszakalkotó felfedezésével évszázaddal megelőzte korát! 

 

Hogy a korszakot meghatározó munka miként jutott idegen kezekbe, arra régen fényt deríthetett volna a

 

marosvásárhelyi Téka naplójába jegyzett különös szöveg. Ennek története:

1914 tavaszán Marosvásárhelyre érkezett egy idegen, ismeretlen tanár. Olyan kiváló ajánló levelekkel, hogy azok

 

alapján megkapta betekintésre a Bolyai János-ládába zárt hagyatékot. Ezek között a már említett relativitás-

 

elméletet felölelt munkát. A tanár - akit Einstein Albertnek hívtak - elutazása után került a hiányt jelentő feljegyzés a

 

Téka naplójába.

 

Einstein tudhatott arról, hol őrzik Bolyai János írásait. Érdekelhette a hagyaték. Bizonyos, hogy nem ok és cél

 

nélkül vette útját az eladdig neki ismeretlen erdélyi városba. Jó megérzése vitte a vasveretes iratládáig! Einstein

 

köztudomásúan 1916-ban már mint a berlini Kaiser Wilhelm Institut professzora lépett a nyilvánosság elé az akkor

 

óriási feltűnést keltett relativitás-elmélettel.

 

Joggal kérdezhették a kanadai matematikusok, miért nem védte meg a magyarság lángesze tudósának igazát?

 

Fájdalom, az alapvető mulasztás, röviddel Bolyai halála után, még a múlt században történt! Akkor, amikor a

 

nyugati matematikusok több ízben is felkeresték leveleikkel Marosvásárhelyt és kérdezősködéseikre - feleletet sem

 

kaptak!

 

*Megjelent München Hídfő Könyvtár 1974.évi 3. szám 47. oldal

Forrás: Dr. Szakáts Istvánné (USA)

 

A Bolyai-kutatást érdemes lenne abba az irányba folytatni, hogy miként nyilatkozott Gauss Bolyai Farkasról és

 

Bolyai Jánosról másoknak címzett leveleiben. Hozzáfűzte: a német matematikus például egy tanítványának írva

 

egyenesen lángésznek nevezte Bolyai Jánost, akit viszont Bolyai Farkasnak címzett leveleiben nem igazán

 

méltatott.

 

polgárportál.hu

 

 

Einsteinről tudjuk, hogy első feleségének segítségével, figyelemmel kísérte több neves magyar kutató

 

munkásságát is. A feleség, a magyar származású Márity Miléva, elismert vajdasági fizikus, aki rendszeresen

 

tájékoztatta a magyar tudományos eredményekről. Sőt, közös kutatásokat is folytattak. Személyesen ismerték

 

Grossmann Gyulát, aki Einsteint munkanélküli időszakában kisegítette: így tudott elhelyezkedni a Berni Szabadalmi

 

Hivatalban. Tehát nagyon sok, közeli szálon kapcsolódott magyar kutatókhoz és kutatási anyagokhoz.

 

Nyilvánvalónak tűnik, hogy a nemzetközi szinten elismert Bolyai-kutatások is felkeltették a figyelmét!

 

Mielőtt azt gondolnánk, hogy az eltelt idő távlatából, soha nem fog fény derülni az igazságra, olvassuk el az ide

 

vonatkozó kutatások anyagait, melyek az ügytől függetlenül is bizonyítják a magyar nyelvi gyökrendszer és a téridő

 

szerkezetének összefüggéseit!

 

A cikket figyelem-felkeltésként közöltük, a vonatkozó források megjelölésével. Azt már biztosan tudjuk, hogy Bolyai

 

János kutatta a magyar nyelvi gyökrendszert! Tőle függetlenül is, a Világbiztonság Nyílt Társaság mesterséges

 

intelligencia modellezése felhívja a figyelmet a téridő szerkezetének a magyar nyelv gyökrendszerével való szoros

 

kapcsolatára! Az alapok megértéséhez szükséges néhány rovás-betű megismerése. A Tér, a Sarok és a SÍK,

valamint a SZél jeleinek összefüggései igen látványosak. 

 

                   ---------------------------------

 

Aprócska sztori ez, eltörpül a relativitáselmélet hatalmas tudományos és társadalmi súlya mellett. Bár megkésve

 

***     

találtam rá, de bevallom, hogy azért némileg még engem is meglepett.  Rászánok néhány oldalt, a Neten,  hogy ezt

 

a zavaros kis  történetet a helyére tegyem.  Íme, itt található! 

 

 

Tt.                2017.07.21. 

                      Tassi Tamás

                         

                  aparadox@gmail.hu       

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 32
Heti: 67
Havi: 402
Össz.: 44 852

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Einstein ellopta?
Óraparadoxon - © 2008 - 2018 - ora-paradoxon.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: mini fekete lyuk - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »