Óraparadoxon

óra O

Ősrobbanás vagy Gátszakadás

Hogyan keletkezett a Világ? A mai hivatalos álláspont szerint robbanással keletkezett. Valami nagyon kicsi tér-rész (néhány köbkilométernyi, labda méretű, atom-méretű?) felrobbant, anyaga szétterjedt, sőt, a robbanási gömb ma is tágul. Közben lehűlt, és ebből keletkezett a ma látható Világegyetem összes anyaga, a bolygók, csillagok, galaxisok stb.

     Az Ősrobbanás Elmélet alapjait két elektromérnök rakta le, anélkül, hogy ez szándékukban lett volna. Penzias és Wilson egy elektronikai cég alkalmazottja volt, és a földi rádiózaj-forrásokat kellett felderíteniük, melyek zavarhatják a megindítandó mikrohullámú adatátvitelt. Minden zavarforrást bemértek, de még mindig maradtak zajok. Ekkor az irányérzékeny antennát az égbolt felé fordították és kiderült, hogy annak minden pontja zajt sugároz. Ez a sugárzás a milliméteres hullám-tartományban a legerősebb, megfelel a 2,7 kelvin-fokos fekete test hősugárzásának. Kézenfekvő a kérdés, hogy honnan szerezte a világűr az energiát. Ez az újabb kérdés ráerősített a korábbira: Honnan származik a világűr roppant sok anyaga? 

      Az ősrobbanás gondolatának szülőatyja a belga Lemaitre volt (1931). Gamow és Weinberg amerikai fizikusokra ösztönzőleg hatott a háttérzaj felfedezése. Az 1960-as évek elején részletesen kidolgozták a már fentebb vázolt Ősrobbanás elméletet. Köznapi embernek elakad a lélegzete az elmélet állításait hallgatva. Hogyan létezhet olyan magas hőmérséklet (100 milliárd fok), és hogyan bújhatott elő olyan sok galaxis abból a pici robbanási gömbből? Ráadásul mindez a másodperc töredéke alatt játszódott le.  A szakemberek számításokkal és elméletekkel tudják követni azt a bonyolult folyamatot, ahogyan a kezdeti forró fotongáz sok lépcsőben szerveződik valódi anyaggá (hidrogén és hélium atommá). 

      A sikeres Ősrobbanás Elmélet azonban számos kérdést nyitva hagy, sőt, ellentétbe kerül az újabb megfigyelésekkel. Elsőként említhetjük a fény hullámhosszát. Ennek az idők során igen rövidről (gamma-foton) igen hosszúra (infravörös háttér-sugárzás) kellett változnia. Közben a robbanás gömbje tágult ugyan, de ez nincs kapcsolatban a hullámhosszal. Akkor hát miféle – ez ideig titkolt – fizikai folyamat a tettes? Azután az is gond, hogy a foton fénysebességgel szökik, elfut a végtelenbe, az ismeretlenbe. Nem várja meg a hőn áhított átalakulási folyamatot, melynek során a fotonokból nehézkes, a fénynél lassúbb elektron keletkezik. 

     Újabb rést ütött az elmélet falán az a csillagászati megfigyelés, hogy a világegyetem az utóbbi 6 milliárd évben egyre gyorsuló ütemben tágul. „Láthatatlan sötét energia rejtőzik a háttérben, ez gyorsítja a kozmosz tágulási folyamatát!” – mondják a kozmológusok. Ennél érthetőbb és jobban kidolgozott választ adna egy sámán, miután pontosan kiszámított párduc-galóca adagját elfogyasztva visszatér a kómából. Valami ilyenfélét mondana: „Láthatatlan sötét boszorka rejtőzik odakünn az éjben. Most méregbe gurult, és hadonászik a söprűjével. Ennek szele lobogtatja az égi lámpások lángját.”

      A problémák feloldása érdekében legalább két helyen kell eltérnünk az Ősrobbanás Elmélet kiindulási alapjaitól. Először fel kell tételeznünk, hogy nem rövid robbanással, hanem máig tartó hosszú folyamattal állunk szemben. Másodszor azt is fel kell tennünk, hogy abban a tér-részben már a kezdetek előtt is volt valamiféle anyag, és nem csak a puszta üres tér. Nézzük meg a lehetséges megoldásokat kicsit részletesebben! 

Először: Hosszú robbanás

 Az idők kezdetén kilyukadt egy óriási tartály és azóta is ömlik belőle az anyag. Ha a lyuk mérete változatlan, akkor az elképzelést nevezhetjük Lyukas Tartály Teóriának (LyTT). Meglehet azonban, hogy a kiömlő anyag folyamatosan tágítja a lyukat, ahogyan a víztározó kizúduló vize is egyre nagyobb méretű rést vág az átszakított gáton. Ez esetben a Gát Szakadás Teória GSzT elnevezés találóbb. A gyorsulva táguló világegyetem jelenségének magyarázatára mindkét teória alkalmas, ennek alapján tehát nem dönthető el, hogy melyik elnevezés helyes. A gátszakadás kifejezés egyszerűbb, ezért válasszuk talán a GSzT nevet. Az Ősrobbanás Elmélet esetén az ősi jelző még helyénvaló és informatív volt. Az utóbbiaknál kevéssé lenne az, hiszen a folyamat ma is tart.         

Ugyan mutassa meg valaki az égbolton, hol is volt az ősrobbanás! Nem képes rá, mert a jelenlegi elmélet szerint a helyén már nincs semmi. A fotonok szertefutottak. A GSzT szerint viszont látnunk kellene egy kékes fényű csillagocskát arra felé, amely egyben erős gamma-forrás. Ez idáig nem találtak ilyet – ámbár nem is kerestek. 

     Honnan származik az anyag? Az Ősrobbanás Elmélet szerint a semmiből. Az üres tér pici része – egy piciny semmi – robbant föl. Ennél kicsit reálisabb azt gondolni, hogy egy űr-terrorista helyezett el a semmi közepén egy 10⁶⁰ kilogramm tömegű időzített bombát. Meglehet – és ennek tényleg van realitása – hogy másik 3 dimenzióból (4, 5, 6 ) folyik át anyag a mi világunkba. Az anyag mellett nem anyagszerű éternek is folynia kell a lyukból, vagy már a kezdetben volt a lyuk körül egy éter-gömb. Később látni fogjuk, hogy e kiegészítő feltételezést nem-igen lehet elkerülni. Az is elképzelhető, hogy a kizúduló éter egyben az anyag forrása is.

 „A” szektor

Milyen részecskére merjünk gondolni, amikor a lyukból előtörő anyagot kell nevesítenünk? Nyilván egy nagyon-nagyon kicsiny részecskére. A fizikusok a tér alsó mérethatárát 10^-36 méternek mondják, ámbár ez a szám nem megbízható, sőt, inkább a kávézaccból végzett jóslatok kategóriájába tartozik. Gondoljunk ennél 10 nagyságrenddel nagyobbra, ami azért még mindig a valaha elképzelt legkisebb részecske. Nevezzük el ezeket zéró részecskéknek. (Egy proton jóval nagyobb, még pedig további 10 nagyságrenddel nagyobb.) A mi részecskénk nem egy anyagi pont, hanem összetett valami, amely ráadásul nem is szimmetrikus, és az oldalain „mágneses” csatlakozók vannak. Csak ily módon lesz képes bonyolult szubatomi részecskéket felépíteni. A lyuk környezetében (A szektor) azonban túl nagy a nyüzsgés, itt a részecskék nem képesek egymáshoz kapcsolódni. Tehát a zéró részecskék óriási tömege ömlik ki a lyukból, nyilván közel fénysebességgel. Messze távolabb majd ütköznek a korábban kiömlött anyaggal, elakadnak, avagy átjutva közöttük kirepülnek a végtelenbe.

„B” szektor

A következő tér-rész (B szektor) már tágasabb, ritkábbak és kevésbé hevesek az ütközések. Kettő, de akár három zéró részecske is összekapcsolódhat, majd a párt egy heves ütközés újra szétrebbenti. A kapcsolódások és bomlások dinamikus egyensúlya valósul meg itt is és a további szektorokban is. 

 „C” szektor

 A C szektorban már létrejön egy hosszabb szál, avagy húr. Ez már viszonylag hosszú ideig fennmarad, a kisebb ütközések hatására nem esik szét, csak csapkod, hajladozik, rezeg. Másodpercenként trilliárd rezgést végezhet, vagy még többet. A legkisebb csillapítás (energia sugárzás) hatására igen rövid idő alatt lecsillapodna, azonban a szomszéd részecskék mozgása és újabb ütközések hatására soha sem jut nyugalmi állapotba. 

 Ha a húr még hosszabb, akkor igen sokféle alakot felvehet. Akár záródhat is a végeinél, gyűrűt formázva. Napjaink reményteljes elmélete a szuperhúr elmélet – az SST (Super String Theory) – melynek elemei éppenséggel a most leírt részecskék. (Nem véletlen a hasonlóság, hiszen a mintát az SST-ből vettem át.) Ezek a húrok még mindig nagyon kicsik. SST hasonlattal élve az atomot felnagyítjuk Naprendszer méretűre. Ekkor a húrok akkorák, mint a fák egy erdőben. 

 „D” szektor

 A húrok folytatják távolodásukat a központi forrástól, ezáltal még tágasabb térbe jutnak, még ritkábban inzultálják őket a szomszédos húrok csapkodó farkai, vagy az átrepülő magányos zéró részecskék lövedékei. Ennek köszönhetően kisebb kötési energiával rendelkező, bonyolultabb alakzatok is fennmaradnak. (D szektor)

 „E” szektor

 Az E szektorba érve feltesszük, hogy az alakzatok nem csak méretben növekednek, hanem sokkal nagyobb és e mellett különösen stabil képződményeket is alkotnak.  Ezek között lehetnek az általunk is ismert óriások, a szubatomi részecskék, az elektron, a proton stb. Innen már csak kis lépés a hidrogénatom megszületése.  Előállt  tehát a látható és tapintható anyag legegyszerűbb változata.

 Ezután már a csillagászat következik, mely elmondja, hogyan jöttek létre a hidrogénből a csillagok. Azok belsejében keletkezik a 92 féle atom, és azokból keletkeznek a galaxisok stb. Mindez a GSzT logikája szerint kizárólag az E szektorban játszódott és játszódik le. 

 Az anyag keletkezésének folyamata mellett azért ne feledkezzünk meg a háttérben rejtőző húrok hatalmas mennyiségű és intenzitású energia-tartalmáról. (Sötét energia?) Ez az energia nem más, mint a mozgási energia, az energia féleségek egyik klasszikus fajtája.  A húrok egyes szakaszai ide-oda mozognak valamiféle rugalmas belső erő, visszatérítő erő ellenében. Ha elegendően kicsiny lapátkereket tudnánk elhelyezni ebbe a mikro-térbe, akkor a kerék véletlenszerűen ide-oda forogna. Ha egy racsni is lenne a kerék tengelyén, akkor egyirányú forgásba kezdene.  (Örökmozgó) Persze ez csak vágyálom. A sokkal nagyobb, ide-oda száguldozó levegőmolekulák számára sem tudunk elegendően kicsiny racsnis kereket készíteni. Ugyanakkor tudjuk, hogy az atomok burkát képező elektronok állandó forgásban vannak, kvázi megvalósítják a rezgő húrok közé behelyezet mini-lapátkereket. Meglehet tehát, hogy a keringő elektronok a rezgő húroktól kapnak a mozgásukhoz energiát, vagy energia-pótlást. Lám, a természet elkészítette a mini-kereket, az atomot.  Azaz a mini örökmozgók hatalmas tömegét, amelyeket mi köznapi nyelven anyagnak nevezünk. 

 Az E szektorból kilépve a tér szinte kiürül. Csak néhány zéró részecske tudott áthatolni az előző, lassúbb tágulást mutató szektorokon. Ezek a részecskék örökre elhagyják a gátszakadás anyag-gömbjét, és kirepülnek a végtelenbe. 

   Az egész oldalas ábra összefoglalja az eddigi eseményeket. Az áttekintett időtartam a kozmológia szerint 14 milliárd év, míg az ábrázolt távolság mintegy 14 milliárd fényév. Ebben a méretben nem látszanának a részecskék, ezért az ábra léptéke erősen torzított, sőt változó. A lépték torzulásától eltekintve bemutatja a GSzT elmélet következményét, jelesül egy lehetséges anyag-szerveződési folyamatot. Ha fentről lefelé végigtekintünk az ábrán, akkor szembetűnő lesz, hogy menyire különböznek az egymást követő szektorok. De nemcsak kinézetükben, hanem fizikai paramétereikben is különböznek. Valójában azonban az átmenet folytonos. Elvileg a változás egyetlen szektor egyetlen kicsiny tér-részében – például a Naprendszeren belül – is jelen van. Az általános tágulás miatt egyre távolabb kerülünk a központtól, egyre hígul a tér. Ennek következtében folytonosan változnak környezetünk fizikai paraméterei. Beteljesül a fizikusok rémálma, hiába dugják homokba a fejüket.  Abban sem szabad reménykedni, hogy ezek a paraméterek egyformán és egy irányban változnak, tehát számunkra rejtve marad a változásuk. A természeti jelenségek elegendően bonyolultak ahhoz, hogy kibújjon a szög a zsákból, és az újabb mérések kimutassák, hogy a paraméterek egymáshoz képest változnak. 

 Másodszor: Éter-gömb

 A 2,7 kelvin hőmérsékletet reprezentáló kozmikus háttérsugárzás eredete meglehetősen kétes. A környező csillagok nagyon messze vannak, azokból jóval kevesebb energia érkezik hozzánk. Másrészt ennek energia eloszlása a csillagok felszíni hőmérsékletének felelne meg, átlagosan 3000 – 20000 foknak. Nem véletlen tehát, hogy a kozmológusok meg sem említik a csillagokat, és a háttérsugárzást egyhangúlag az ősrobbanásnak tulajdonítják. Az Ősrobbanással viszont az a gond, hogy nincs tudományos magyarázat a kezdeti gamma sugárzás frekvenciájának drasztikus csökkenésére. Amint már utaltam rá, a robbanási gömb tágulása elvileg nem változtat a fény paraméterein. 

      A fény un. „elfáradása” lenne az egyik lehetséges magyarázat. Ez a felvetés amolyan ad-hoc elmélet, a leginkább kétségbeeset kozmológusok kiút-keresése a nyilvánvaló ellentmondásból. Azonban ez egy fizikailag megalapozatlan elmélet. Miután a fénysugár elhagyja a forrást, szigorúan megtartja időegységre eső rezgésszámát. A fény sebességének kellene növekednie ahhoz, hogy a hullámhossza nőjön és színe a vörös irányba tolódjon. A fénysebesség növekedésének lehetőségét pedig tagadja korunk tudománya.  A fentiek ellentéteként néhány kozmológiai elmélet igen nagy (milliárdszoros) fénysebességgel számol a kezdeti időszakban. Ebből viszont éppenséggel a fényhullámok feltorlódása és a frekvencia növekedése, a fény elkékülése következne. 

 Egy táguló éter-gömb meg tudná oldani a kezdeti fény színének vörösbe tolódási problémáját. Az éter-gömb fala tükörként viselkedik, ha mögötte a „semmi” van. E határon a törésmutató n=1-ről (az éter törésmutatójáról) n=0-ra (a semmi törésmutatójára) változik. Itt tehát teljes visszaverődés történik, és ez a hátráló tükör-felület jól számítható értékkel csökkenti a fény hullámhosszát. A feltételezett 14 milliárd év alatt nagyon sok tükröződés történhetett melyek együttese okozhatta a gamma-sugarak metamorfózisát, és a jelenlegi, milliméteresre megnőtt hullámhosszúságú fény dominanciáját. 

Ismerünk más olyan jelenséget is, ami indokolja egy szuperfinom, különleges tulajdonságokkal rendelkező nem igazán anyagszerű éter jelenlétét. Az anyagi testek között elektromos mágneses és gravitációs kölcsönhatások vannak, mely kölcsönhatásokat leginkább az éter tudná közvetíteni afféle erővonalak formájában. Jelenleg az a módi, hogy a fizikusok kölcsönhatás-közvetítő részecskéket találnak ki, mindegyik kölcsönhatásra mást és mást (graviton, foton, Z bozon stb.) E próbálkozás egyik hibája főleg a vonzóerők értelmezésekor jelentkezik. Ilyenkor a közvetítő részecske bumerángként visszafordulva hátulról ütközve adná le impulzusát. Ezáltal nyomná egymás felé a két részecskét. Ez a mesterkélt hatásmechanizmus az egyetlen, logikával még éppen összeférő magyarázat, de ez is annyira valószínűtlen, hogy a hivatalos álláspont a problémát jótékony homály mélyén hagyja. A fentebb tárgyalt szuperhúrokról is nehezen képzelhető el, hogy úgy szerveződjenek, hogy e különleges kölcsönhatásokat ők közvetítsék. Az éter, mint már láttuk egy korábbi írásban, rendelkezik a közvetítő szerephez szükséges többlet-tulajdonságokkal. 

     A táguló éter gömböt megvalósíthatja a kezdetben már jelenlévő kisméretű éter–gömb, amely a kizúduló zéró részecskék hatására kezdett el tágulni. Az sem zárható ki azonban, hogy az éter is a lyukon keresztül kezdett kifolyni, és folyik jelenleg is. Bármelyik eset áll fenn az étert számos olyan rejtett tulajdonsággal kell felruháznunk, amellyel a húrok nem rendelkeznek. Ezek közül elsősorban az elektromos és mágneses töltést kell megemlíteni. Amikor a húrok összeállnak szubatomi részecskékké, akkor az elektromos töltést és a ragasztót (gluon) feltehetőleg az éterből nyerik. Mindezek együtt – a gátszakadásból kiömlő anyag, később a húrok, valamint az étergömb – képes magyarázattal szolgálni a kozmosz jelenlegi állapotára.

 Kiegészítő gondolatok

Tömegnövekedés  Lorentz képlete szerint egy v sebességgel haladó egységnyi tömegű test többlet tömeget nyer.

Dm= m*((1 – v²/c²) ^-3/2 –1)

Tekintsünk egy protont sebesen szálló labdának, mely sok lebegő szénaszállal ütközik. A szálak (rezgő húrok) egy része leesik, de egy része – amolyan orrkúp formájában – rajta marad. Ez utóbbi rész teszi ki a többlet-tömeget. Ha a részecskét egy adott F erővel még nagyobb sebességre próbáljuk gyorsítani, akkor e próbálkozásnak az eredeti tömeg is, és a többlet-tömeg is ellenáll. 

      Ha a részecskét az eddigi mozgására merőleges irányba gyorsítjuk (és ez a gyakoribb eset), akkor kisebb ellenállást mutat, Lorentz ide vonatkozó képletével arányosat, ahol a tömegnövekedés kisebbnek tűnik:

Dm= m*((1 – v²/c²) ^-1/2 – 1)

Olybá tűnik, mintha a feltapadt szénaszál orrkúp egy része a keresztirányú gyorsítás következtében leesett volna. 

      Bár a fenti elképzelések egyszerűek, de nem tűnnek jónak.  Hogyan is történne ez a bizonyos feltapadás, majd lehullás?  Valójában erre nincs igazán jó hasonlatunk. Sőt, a folyamatban sok konfúz probléma néz velünk farkasszemet. Miért nem tapadnak fel további húrok az orrkúpra, amikor a proton egyenletesen mozog?  Miért tapadnak fel újabbak, amikor gyorsul? Miért mutatja a húr a tehetetlen tömeg sajátosságát, amikor már feltapadt, és miért nem mutatja, amikor ki kell térnie az egyenletes sebességgel haladó proton útjából? Ezekre a kérdésekre nincs válasz.

     A válaszhoz először a tudás egyik magasított lépcsőfokára kellene lépnünk, melyet úgy neveznek: szuperfolyékonyság. Szuperfolyékony közeget képeznek a húrok, az éter, valamint a megfogható és laboratóriumban vizsgálható hélium II-nek nevezett folyadék. Ez utóbbi közeg esetében meg tudjuk állapítani, hogy egyáltalán nem fékezi a belemerített test mozgását, de semmit nem tudunk ennek miértjéről.

Ösrobbanás vagy Gravitáció? Ha volt Ösrobbanás (?), akkor bizony logikusabb a világegyetem gátszakadásos típusú fejlődése. A fentebb vázolt GSzT elmélet további lehetőséget is igér hagyományos, eddig megoldatlan fizikai problémák megoldására. Egyik ilyen probléma a gravitáció, amely jelenleg teljességgel elkülönülni látszik a többi ismert kölcsönhatástól.  Ezt a kérdést kiemelt fontossága miatt külön dolgozatban tárgyalom lásd:

Mi a gravitáció?  

Tassi Tamás 

aparadox.hupont.hu

A cikk eredetije a TUDOMÁNY MÁGIÁI c. könyvemben található  ITT!

Hitwebcounter

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat