Óraparadoxon

A sebesség hatására megnő a test tömege, valamint az atomórák ritmusa lelassul. Az 1971-es Hafele kísérlet ezt közel bebizonyította. Legfőbb tanulsága azonban, hogy a sebesség valójában abszolút, nem pedig relatív !

A ROSWELLI TITOK

Magyarul megjelent : 2011-ben

  philip_j._corso_45_eves.jpg

 „1947 július elejének egyik hajnalán az új-mexikói Roswell városa mellett lezuhant repülő korong roncsaiból a félhomályban összegyűjtött darabok, és a fémláda, amely az ezzel kapcsolatos információkat tartalmazta. A Roswell-iratok a becsapódást követő órák és napok eseményeit örökítették meg, miközben a hivatalos kormányzat az ügy álcázására szolgáló akciót indított el.

A hadsereg megpróbálta kideríteni, mi zuhant le valójában Roswell mellett, honnan érkeztek, és mi lehetett a jármű utasainak szándéka. Ezzel egy időben az elhárítás igazgatója, Roscoe Hillenkoetter tábornagy vezetésével titkos csoportot hívott össze azzal a céllal, hogy vizsgálja ki a repülő korongok jellemzőit, és gyűjtsön be minden információt a hasonló jelenségekről és a velük történt találkozásukról, de nyilvánosan és hivatalosan cáfoljon minden teóriát, amely a repülő csészealjak létezéséről szól. Különböző formákban, teljes titoktartás mellett ez a hadművelet már ötven éve zajlik.”

                                           Többek között ezt írta  Piliph J. Corso ezredes

                             az 1997-ben kiadott világsikert elért híres könyvében

 

ufo.jpg   roswelldailyrecordjuly8_1947.jpg

Tévedés ne essék, Philip J. Corso ezredes a Roswelli incidens legfőbb kivizsgálója, illetve 1. számú főszereplője volt. Mindezen közben Amerikai elnökök és vezető amerikai politikusok cserélődtek, a Pentagonban különféle tábornokok egzisztenciális harcot folytattak egymással és a KGB-vel, miközben az újságok folyamatosan szimatoltak a titkos információk után. Ezalatt Corso ezredes  folyamatosan analizálta, felderítette és iparilag hasznosította a Roswelli leleteket. Amit könyvében elmond, az száz százalékos bizonyítéka a földönkívüliek földi jelenlétének.

 Philip J. Corso ezredes az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma ellen a CIV98-O538PHXROS szám alatt nyilvántartott perben az alábbi eskü alatt tett írásos tanúvallomást nyújtja be:

 „Én, alulírott Philip J. Corso nyugalmazott ezredes eskü alatt, a hamis tanúzásra vonatkozó jogi következmények ismeretében kijelentem, hogy az alábbi nyilatkozatom minden alább felsorolt pontja igaz.  Kijelentem, hogy

– A nyilatkozatomban alább említett időpontok mindegyike során az alperes szervezetének tagja, és hivatásos tisztje voltam.

– Az alperesnél töltött szolgálati időm alatt Eisenhower elnök Nemzetbiztonsági Tanácsának tagja, és az alperes Kutatási és Fejlesztési Főosztályán az Idegen Technológiák részlegének vezetője voltam.

– 1947. Július 6-án a Kansas állambeli Fort Riley támaszponton állomásozva személyesen láttam egy négy láb hosszú nem-emberi lényt. A lénynek különös formájú négyujjú keze, vékony lába és lábfeje, valamint aránytalanul nagy méretű villanykörte formájú feje volt. A szemnyílásai a szokásosnál nagyobb, mandula formájúak voltak, és a kicsiny orrész felé hajlottak. A teremtmény koponyája olyan mértékben túlméretezett volt, hogy az arcvonásai egy síkba kerültek, és a fej alsó részén csupán egy kicsiny környi területet foglaltak el. Nem volt rajta nyoma szemöldöknek, vagy más arcszőrzetnek. A lény csupán kicsiny lapos szájnyílással rendelkezett, amely teljesen csukva volt, és így inkább az orr és az állnélküli koponya alja között képződött ráncnak vagy horpadásnak látszott, mintsem egy teljesen működőképes szájnyílásnak.

– 1961-ben birtokomba került az a dokumentum, amelyre a »Roswelli Akta« néven utalok. Ez az akta helyszíni jelentéseket, orvosi boncolási jegyzőkönyveket, valamint anyagmaradványokat és technológiai információkat tartalmazott, amelyek az Új Mexico állambeli Roswellben 1947-ben lezuhant földönkívüli járműből származtak.

– Személyesen, olvastam azt az orvosi jelentést, amely fent leírt és általam 1947-ben a Kansas állambeli Fort Riley-ben látott lény boncolására hivatkozott.

– Ez a jelentés azt állította, hogy a boncolási jegyzőkönyv szerint a boncolásra a Walter Reed Kórházban került sor, amely a boncolás időpontjában az alperes fennhatósága alatt állt.

– A jelentés továbbá azt állította, hogy a boncolási jegyzőkönyv a lényre »földönkívüli biológiai egyed« név alatt utalt.

Philip J. Corso nyugállományú ezredes

Eskü alatt, ügyvéd jelenlétében

 

1998. május.”

  2_borito.jpg                                                              

        Eredeti kiadás 1997                             Magyar kiadás 2011

 

                                                                                           Tassi Tamás

www.aparadox.hupont.hu

 

A könyv szövegéből átvett demo anyag itt található!

 

 

A nyomtatható vátozat itt található: 

 roswell_nyomtat.jpg

 

 

AmazingCounters.com




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 32
Tegnapi: 8
Heti: 40
Havi: 445
Össz.: 41 288

Látogatottság növelés
Oldal: ROSWELL
Óraparadoxon - © 2008 - 2017 - ora-paradoxon.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: fehér lyuk paradoxon - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »